2013. április 7., vasárnap

Veszprémi évek

2001-ben indult el a Veszprémi Egyetemen (ma Pannon Egyetem) a magyar szak, Kovács Árpád vezetésével. A vállalkozásban én is részt vettem mint másod- és  félállású - régi magyar irodalmat és régi világirodalmat tanítottam 2004 júniusáig. Akkoriban még lehetett két magyarországi egyetemen oktatni, így lett pár évre második munkahelyem és otthonom Veszprém. Többnyire autóval mentem (másfél óra oda, ugyanannyi vissza), de néha vonattal vagy busszal utaztam, különösen télen. Két tanévet az A épületben húztunk le, ez látható az első képen:


Itteni szobám ajtaján még csak ideiglenes kiírás volt olvasható, ezt hallgatóim így dekorálták ki:


Aztán felköltöztünk a várba, ebbe a reprezentatív épületbe:


A tanszék bejárata az első emeleten 2004-ben (búcsúzóul fényképeztem le).


Ugyanaz az előtér a továbbvezető lépcsőről:


S az egykori szobám a második emeleten (most már profi névkiírással):


Mivel egy darabig a feleségem is tanított Veszprémben, s az egyetem megkívánta, hogy ne csak egy nap legyünk ott, szükségessé vált valamilyen szállás. Ez volt a "Tudósotthon"-nak nevezett épület, amelyben egy zuhanyzós szobát kaptunk (közös WC és konyha a folyosón). Volt olyan szemeszter, amikor heti két éjszakát is itt töltöttünk. A ház az ötvenes években épült, ez látszik a külső képén is:


Szobánkat igyekeztünk otthonosan berendezni, saját képekkel, textíliákkal és bútorokkal:


Egyetlen kis íróasztalunk volt, a szék előtte saját, az ajtó mögött szintén saját kis konyhaasztallal:


Sok szép emléket őrzök Veszprémből, a felvételik (utána strandolás Almádiban), a kezdés és építkezés izgalma, amelyet itt is átéltem. Az első végzős magyaros évfolyam meghívott a bankettjére 2006-ban, nagy örömmel mentem vissza. Számos itteni tanítványommal ma is kapcsolatban vagyok a Facebook-on keresztül.

(Link a többi feljegyzésemhez: http://szaboandras54.blogspot.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése