A református templom belseje a szószék felől nézve. A karzaton egy értékes Angster-orgona, amelyet annak idején még lábbal kellett fújtatni. Néha én is játszottam rajta, mert korlátozott zongoratudásomat kántorkodásra használtam. (Karakas tanító úr, régi kántortanító kínlódott velem, nem lett belőlem zongoraművész.)
A templom egy viszonylag új képen. Gyerekkoromban a fakerítés helyén egy melléképület állt, s az utca nem volt aszfaltozva, a hatalmas kátyúkat a szénfűtés salakjával igyekeztünk feltölteni.
Ez a tábla is új, ezt látja az aki a Berettyó-híd (Nagykereki) felől éri el a falut. A meglehetősen népes községet az 1959 utáni téeszesítés tette taccsra, sokan elvándoroltak, Pomázon valóságos hencidai kolónia keletkezett a hatvanas években. A szegényparaszti réteg a huszadik században baloldali irányultságú volt, most meg jobbikos polgármestert választottak. (A hátteret csak találgatni tudom, mert 17 éve nincs ott a családom.)
A templom belseje az ellenkező irányból, a szemben levő lengőajtón lehet kimenni a parókia felé.
Egy régebbi kép, aszfaltozatlan utcával. A jobb szélen látszik az a góré, ahol az anyámnak járó pedagógusföldről származó kukoricát tartottuk, s az egerek is rendszeresen beköltöztek. A toronyból szép időben jól lehetett látni Nagyváradot és a bihari hegyeket is.
A parókia L-alakú épülete a toronyból fényképezve. A hátsó, nyitott folyosót apám beüvegeztette az utolsó években. A ház tégla alapon áll, de a felmenő falai vályogból vannak, ezért nagyon jó hőszigetelő. A vizet csak viszonylag későn vezették be, hordtuk a templom túloldalán lévő kerekes kútról. Aztán jött a vízvezeték, amelyben a falu lehűtött sárgás gyógyvize folyt.
Márciusi felvétel a parókia kertjéről, középen egy nagy diófával. (90-es évek közepe.) Amikor öt gyereket kellett eltartani, apám kertészkedett, méhészkedett, a szőlő mellett nagyon jó őszibarackja is termett.
A templom a parókia udvaráról nézve. A két épület jól elfogta az északi szelet, ezért egy darabig még egy fügefa is termőre fordult a ház zugában.
A gyülekezeti terem és iroda kényelmetlen fapadokkal. A falon Szenci Molnár Albert idealizált arcképe, de volt egy Bocskay-nyomat is, mert Hencida részben Bocskay-birtok volt (még az úttörőcsapatot is a fejedelemről nevezték el). Itt voltak a gyerekórák és a téli istentiszteletek, mert a templomot nem lehetett fűteni.
A templom hátsó ajtaja és a parókia vége. Itt van a gyülekezeti terem bejárata, mi végső ajtónak hívtuk, sokat üldögéltem a falépcsőin. Bal oldalt egy mogyoróbokor, a kép a márciusi fotósorozatból való.
Szüleim garnítúrája az 1940-es évekből, sokáig itt aludtak, aztán átköltöztek a másik szobába. A falon középen nagynéném, Fekete Borbála festménye a nővéreimről.
Ugyanaz a szoba más irányból, a szemben lévő régi könyvszekrény most a mi lakásunkban van.
A falu madártávlatból, a Berettyó folyó túlsó partjáról. A folyópart kedvencem volt, lehetett (egy darabig) fürdeni, horgászni, sóskát enni, játszani, biciklizni a gáton (töltésen) stb.
És végül a híd, amelynek elődjéről a falu a nevét kapta: Hencz + hida.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése